|
Fehér és Kék
2006.08.29. 17:42
Fehér és Kék…
Egy lány lépett ki a zuhanyzóból. Puha törölközőt csavart maga köré, és feltűzött haját szabadjára engedte. Egy kedves dalt dúdolt, közben tett – vett a szobában a ruháit kereste. A fiú, aki az ablakban ált, s a végtelen tájat fürkészte ugyanezt a dalt dúdolta. Teljes összhangban voltak. A lány lassú léptekkel a fiú mögé lépett, és szorosan hozzábújt.
- Hamarosan indulnunk kell. – súgta a fülébe.
A fiú megfogta az őt ölelő kezeket, kissé gondterhesen lehunyta a szemét, és öss ze húzta a szemöldökét.
- Tudom…
- Nem félsz?
- Hisz’ tudod, hogy a világon csak egyvalamitől félek igazán.
A lány engedett az ölelésből, és maga felé fordította a fiú tekintetét. Kérdőn nézett az üres szemekbe.
- Mi lenne az?
- Csupán attól félek, hogy elveszítelek téged…
- Elveszítesz? Engem? – a lány felkacagott. Felkapta az elejtett törölközőjét, és áttáncolt a szobán.
A fiú ismét az ablak felé fordult. Kitárta azt, s édes kora nyári fuvallat csapta meg az arcát, de ez sem derítette jobb kedvre. Kezeit ökölbe szorította, s csak ennyit mondo tt, mielőtt kopogtattak volna az ajtón.
- Elveszítelek… Téged…
1.
- Hé Lumi! Lumiere, várj már meg!
- Eclair. Hányszor kell még elmondanom neked, hogy a folyosókon nem illik rohangálni, és kiabálni.
- Bocsánat, de igazán megvárhattál volna.
- Kérlek, kerek tíz percig ácsorogtam és vártalak a bejáratnál.
- Még egyszer, de akár ezerszer is bocsánatot kérek tőled, de nem minden nap tört énik ilyen. Jól akartam kinézni, Bár ha jól megfigyeljük, én mindig jól nézek ki… még akkor is, ha nemJ
- Nem is strapálom magam… Csak nem az új ügynökök miatt?
- Nos, igen – Eclair furcsán elpirult – Azt hallottam a recepciós lányoktól, hogy nagyon csinosak.
- De még senki sem láthatta őket. Szeri ntem inkább nem ártana gyanakodnunk.
- Alv - ék miatt?
Lumi csak helyeslően bólintott egyet, de eközben már meg is érkeztek Eclipse irodájához. Eclair dobott egyet a haján, megigazította a ruháját, és hangosan felnevetett.
- Nem hinném, hogy problémáink lennének majd a kis zöldfülűekkel!
- Reménytelen vagy.
A lányok beléptek az irodába, ahol a két újoncon kívül már mindenki megjelent. Viola kiugrott Cesario öléből, és rohant üdvözölni barátnőit.
- Szia Lumi örülök, hogy látlak benneteket.
Eclair kezet nyújtott Cesarionak majd üdvözlésképp Sinistra és Dextera felé bólintott, akik épp Mercredivel és Eclipse-sel beszélgettek.
Tweedledee és Tweedledum is letették csészéiket, és felkeltek köszönteni a lányokat.
Viola, hűen önmagához megint szájmenést kapott:
- Azt mondják az újak rettentő félelmet esek, félig robotok félig, pedig zombik! Éjjel felveszik igazi alakjukat, és vadászni indulnak, emberi húsra. Áldozataikat sötét sikátorokban kapják el, és elevenen felfalják! – eközben próbált minél szemléletesebben kalimpálni. Cesarionak kellett megmentenie, nehogy lefejelje az asztalt miközben az egyik orvtámadásukat próbálta bemutatni.
Dee nagyon jól szórakozott az előadáson :
- Szerintem nagyon rossz informátoraid vannak.
- Hisz, tudod, hogy a GOTT nem szívesen alkalmaz zombikat – fejezte be Tweedledum.
- Igazad lehet. Te mit gondolsz Lumi?
- Hogy én? – Lumiere hirtelen zavarba jött és elpirult. – Hát, ahogy Eclair is mondta szerintem, nem kell aggódnunk a két zöldfülű miatt.
Ez volt a végszó. Armblast ebben a pillanatban tárta szélesre az iroda ajtaját. Mindenki felállt, és feszült figyelemmel várt. Viola közelebb húzódott Cesariohoz és megfogta a kabátja ujját.
- Hölgyeim és Uraim – kezdete a felügyelő. – Tisztelt Igazgatónő, van szerencsém bemutatni a GOTT Árnyék Szakaszának két legújabb tagját. Ők itt White és Blue.
White, egy 17 év körüli lány volt, aki hűen nevéhez talpig fehérbe volt öltözve. Egy rövid ruhát viselt hosszú kesztyűkkel és kék hímzésekkel. Hosszú fehér haját két pálcával lazán a feltűzte. Ragyogó kék szemei, pedig semmi olyasmiről nem árulkodtak, amit Viola összehordott.
Társa, Blue egy szintén 17 év körüli fiú vo lt. Kék felső és hosszú nadrág volt rajta fehér felvarrásokkal. Hosszú kék haját, bár megkötötte a tarkóján, néhány tincs azonban így is kiszabadult és szemtelenül rakoncátlankodott mélykék szemei előtt.
Armblast kezet nyújtott White – nak és mindenkine k külön bemutatta őket.
- Hölgyem, ők itt ketten Sinistra és Dextera. Vagy ha úgy tetszik a jobb és a bal.
- Uraim – White egy bájos mosollyal örvendeztette meg őket, akik furcsamód talán életükben most jöttek először zavarba. Illedelmesen fejet hajtottak, majd a felügyelő tovább vezette az újoncokat.
- Ők itt A-ou és Un-ou. Jó srácok, de nem árt vigyázni velük. Ha parancsba kapják bármire képesek.
- Köszönjük ezt a jó kis reklámot. Üdv a csapatban! – Köszöntötte őket A-ou
- Íme Tweedledee és Tweedledum.
- Ti testvérek vagytok? – kérdezte White. Tweedledum bólintott. – Örülök, hogy megismerhetlek titeket.
- És ez a picurka itt, aki a partnerét Cesariot szorongatja Viola.
- Szóval Viola. Nagyon szép neved van. – White leguggolt hozzá. - Csak nem tőlünk ijedtél meg ennyire? Gyere csak, adok neked valamit. - Azzal elővett, bár úgy tűnt inkább elővarázsolt egy apró pici legyezőt és átnyújtotta a kislánynak. – tessék legyen a tiéd.
Viola felbátorodott, elvette az ajándékot és meg is köszönte.
- Végül utoljára, de persze nem utolsó sorban…
- Eclair és Lumiere – Vágta rá a lány mielőtt még a felügyelő bármit is mondhatott volna. Mindenki felkapta a fejét. Az említettek szörnyen meglepődtek.
- Megtiszteltetés, hogy személyesen is találkozhattunk.
Eclair megilletődött. Ez a lány úgy viselkedik, mintha valami közismert híresség lenne. Zavarában szóhoz sem jutott, de partnere kedvesen kimentette.
- Mi is örülünk nektek, és reméljük sikerül majd sikeresen együtt dolgoznunk.
- White, Blue, kérem, foglaljatok helyet –Invitál ta őket Eclipse igazgatónő – készítettünk rólatok egy bejátszást. A felkészülésetekről. Így a többiek is láthatják, miért kerültetek be ti a szakaszba. Mercredi, kérlek.
Mercredi leoltotta a lámpákat és elindította a vetítőt.
- Amint látjátok White testfel építése, csaknem meghaladja a tökéletest. Bámulatos a puszta fizikai ereje. Mechanikus fegyvert nem használ, csupán a két acél pengéjű legyezőjét. Melyeket most is láthattok, ugyanis mindig azzal tűzi fel a haját. Így mindig kéznél van. Természet feletti ereje, hogy képes meggyógyítani bárkit, ha a szükség úgy hozza.
Most lássuk Bluet. – Mercredi arcát halvány pír színezte el, majd mély levegőt vett és tovább folytatta. – Gondolom a látvány, magáért beszél … -Armblast félhangosan megköszörülte a torkát, mire Mercredi hirtelen hivatalos hangszínt vett fel, és gyorsan elhadarta mondandóját. - Nos, akinek még nem tűnt fel Blue valójában teljesen vak. A képességének köszönhetően azonban bármit képes érzékelni. Amit csak akar. Tőlünk eltérően ő nem képeket, hanem az energiát látja. Van valakinek valami kérdése? – a választ természetesen nem várta meg, pedig Viola annyira nyújtózkodott, hogy Cesarionak fel kellett emelnie, hogy ismét be ne törje az orrát az asztalba. - Nincs kérdés? Remek! Viszlát a következő eligazításon.
2.
- Szia White! – Eclair szokásához híven megint a folyosón rohangált. White bevárta őt. – Tudod tegnap az igazat megvallva nagyon zavarba, hoztál. A bemutatásnál.
- Elnézést, nem akartalak kellemetlen helyzetbe hozni. Csupán ennél jobb dolgot el sem tudtam volna képzelni, mint hogy együtt dolgozhatok azzal a fantasztikus nővel, aki miatt világ életemben ÁSZ ügynök akartam lenni.
- Látod már megint ez a magasztalás. Kikészít. Nem lehetnénk csak szimplán barátnők? – Eclair átkarolta a lány t.
- Dehogynem…
- Akkor jó. Gyere, igyunk meg valamit.
A lányok leültek az étkezőben egy asztalhoz, és rendeltek két teát.
- Megtudhatnám, hogy mit is tettem, ami miatt ennyire oda vagy?
- Megmentetted az életem. Pontosabban az édesanyám életét mikor még állapotos volt velem.
Hálás vagyok neked. Örökké az leszek. Nélküled…
- White, mit mondtam neked… Ne vidd túlzásba. Ez a dolgom. És mi van Blue- val? Nagyon jóképű fiú. Kicsit ugyan hallgatag, de az akár előnyt is jelenthet.
White sejtelmesen elmosolyodott, és könnyedén oda emelte a kezét.
- Ezt úgy értsem?
- Igen. Blue a férjem.
- Hát ez nem semmi. Én meg azt hittem ti is testvérek vagytok. És mi történt a szemével?
- Semmi. Ő már így született. A nagyapjától örökölte, aki szintén a GOTT alkalmazásában állt. Ezért is akart minden áron itt dolgozni.
- Hol ismerkedtetek meg?
White felnevetett. – Nagyon kíváncsi természet vagy.
Eclair büszkén kihúzta magát: - Hát igen, ez vagyok én. Szóval hol ismerkedtetek meg?
- Igazából nem tudom. Világ életemben ismertem ő t. Mindketten itt az Aneason születtünk és nőttünk fel.
Ebben a pillanatban a föld megremegett. Eclair letette a csészéjét.
- Ez biztos nem jelent jót.
Egy csapat cyborg rontott be a bejárati aulába.
- Majd máskor nyugodtan befejezzük. – állt föl White és kikapta a hajából a pálcákat, és egy hirtelen kézmozdulattal legyezőkké nyitotta szét őket. A csajok egyszerre rontottak neki a gyilkos robotoknak.
- Ez a kis akció még jól is jött ebben a kora délutáni nyugiban. – szólt Eclair miután kirúgott egy robotot az ablakkal együtt.
- Versenyezzünk, ki csinál ki többet!
- Benne vagyok - majd White felugrott és a legyezője pengéivel egyszerre kettőt tett ártalmatlanná. – Kettő egy ide!
- De még koránt sincs vége! –Látod máris egyenlítettem.
White azonban ebben a pillanatban már nem volt játékos kedvében . Az egyik mecha kilőtte a kezéből a fegyverét és ott állt előttük védtelenül. Eclair gondolkodás nélkül rohant megmenteni a lányt, akire egy cyborg készült halálos csapást mérni.
- White! – Rúzsával elrántotta a támadó karját. Elkapta a lányt, de a robot gyorsan támadott és rájuk lőtt. A golyó átfutott mindkettőjük testén. Egyszerre sikoltottak fel a fájdalomtól. Eclair azonnal eszméletét vesztette. White éber volt. Sebei azonnal begyógyultak.
Közben Blue vezetésével a segítség is megérkezett. Azonnal felvették a harcot.
White biztonságos helyre vitte a még mindig eszméletlen Eclairt. Hófehér ruháját vér áztatta.
Óvatosan a hátára fektette a lányt. Le húzta a kesztyűjét, megsimogatta az arcát, s egy pillanatra bele feledkezett a szépségébe, majd lágyan megcsókolta.
- Élned kell – suttogta halkan.
Eclair egy mélyet sóhajtott és kinyitotta a szemét.
- Szóval ez a te különleges képességed.
- Igen, de még mindig jövök neked, egyel.
Eközben a többiek már a cyborgok maradványait tüntették el. Blue White háta mögé állt, majd egy gyanútlan pillanatban ölbe kapta a kedvesét.
- Megmentetted az életem. Köszönöm. – Hálálkodott Eclair.
- Ugyan már, hisz ez a dolga – nevetett Blue.
3.
- Láttalak titeket. – Mondta Blue White - nak m iközben lekapcsolta a térvédőjét. Az ágy szélén ült. A hatalmas ablakokon keresztül a lenyugvó nap vérnarancs színűre festette a szobát. A lány ekkor lépett ki a fürdőszobából. Törölközőt csavart maga köré, egy másikkal, pedig hófehér haját szárította.
- Tessék, mit mondtál?
- Láttalak titeket – ismételte halkan. Közben kibontotta a haját. – Téged és Eclairt – elcsuklott a hangja.
- Igen, tudom. Nem felejtettem el mi történt . Azok a robotok csak úgy mindenféle előzetes bejelentés nélkül rontottak ránk, de annak már három napja.
- Nem erre gondoltam – és mélyet sóhajtott. – megcsókoltad.
- De hát édesem, veszélyben volt az élete. Meg kellett mentenem, és ehhez használni kellett a képességemet. Ez olyan nagy baj? Eddig soha nem zavart. – White eldobta a kezében lévő törölközőt és indult a szekrénye felé, hogy felöltözzön.
- Most sem zavart volna, ha nem érzek valamit… Valami furcsát. – a fiú fölállt és elindult White felé. A lány megtorpant.
- Megrémítesz. Hallod? – Blue megállt a lány előtt, egy hanyag csukló mozdulattal levette róla a törölközőt, és a földre ejtette. – Mire készülsz? – White minden porcikájában remegett. A szemei könnybe lábadtak – Kérlek, engedj el. – de Blue nem engedett a finom szorításból. Könnyedén felkapta kedvesét, és az ágyra fektette.
- Érezni akarlak – kérte szelíden a fiú.
- Hisz, itt vagyok… a tiéd vagyok.
Megcsókolták egymást. White magához szorította kedvesét. – Szeretlek – zihálta a fülébe.
- Szeretsz? – Kapta föl a fejét Blue.
A lány bólintott, és folytatta volna tovább, de a férje felkelt és ismét az ágy szélére ült.
- Üres szavak. – a tenyerébe temette az arcát.
- Te meg miről beszélsz? – White maga köré kanyarított egy lepedőt és Blue elé térdelt. Megpróbálta elkapni a pillantását. – Igazat mondtam. Szeretlek téged.
- Tudom. De nem úgy, mint őt. Nem úgy csókolsz, ahogy őt csókoltad akkor.
- Te azt hiszed, hogy én és?!...
- Már az első pillanattól érezted ugye? Mert én éreztem. Ahogy megláttad őt, megteltél energiával, élettel. A tested vibrálni kezdett. És ez így megy, mióta itt vagyunk. Előttem nem tudod letagadni. Különleges nő lehet. A maga teljes valójában igaz nem láthatom őt, de érzem. A kisugárzása félelmetes. Abban a pillanatban, mikor az ajkaddal érintetted, úgy tűnt, megremeg a föld. Az egész teret betöltötted… Velünk miért nem történt még soha ilyen.. Mondd csak White?... White!
Választ már nem kapott. A lány ugyanis már elhagyta a szobát. Csupán a lepedőt hagyta maga után.
Blue keserű mosolyra húzta a száját. Fölemelte a földről a lepedőt mélyen magába szívta az illatát, majd hátravetette magát az ágyon.
- Kérlek, ne gyere vissza – súgta halkan és egy kövér könnycsepp gördült le az arcán.
White teljesen összetört. Csak ült a folyosón és fojtott hangon zokogott. Meztelenségét csupán egy hirtelen felkapott póló takarta el . Nem tudta mitévő legyen. Bluet nem akarta látni. Eclairrel pedig, nem mert szembe nézni.
- White, mi történt? Mi a baj? Tudok neked segíteni valamiben? – kérdezte egy kedves hang.
- Lumiere… ne aggódj… nincs semmi baj.
- Engem nem versz át. Gyere – nyújtotta a kezét a lány felé – Gyere velem. Nálam nyugodtan beszélhetünk, és keresek neked valami rendes ruhát.
- Köszönöm – White próbált valami mosolyfélét erőltetni az arcára miközben megfogta Lumi kezét.
4.
- Na jó ez a ruha tényleg nem a te méreted – állapította meg Lumi mikor az egyik ruháját, ráadta White-ra. – Szólok Eclairnek, hogy hozzon át valamit.
- Ne – White nagyon megrémült, és Lumi keze után kapott. – kérlek, ne szólj neki. Ne szólj senkinek. – majd a földre rogyott és ismét sírni sírásba fulladt. Lumiere mellé térdelt és próbált együtt érezni.
- Blue gyűlöl engem.
- Dehogyis gyűlöl. A férjed mindennél jobban szeret téged. Ez látszik.
- Azt mondta Eclairt jobban, szeretem, mint őt.
- Eclairt? – Lumi összerezzent.
- Ezt így nem lehet elmesélni. Megérezte.
- És igaz?
- Nem tudom. Teljesen összezavarodtam.
- Hát igen az embernek tudnia kell, hogy mit érezzen, ha ilyen partere van – Lumi bizakodóan elmosolyodott, de aztán meggondolta magát- Bocsánat, nem akartam tiszteletlen lenni.
- Semmi baj. Teljes mértékben igazad van.
- Tadaaaaaaaaam! – hallatszott egy hangos kiáltás a bejárat felől.
- Ez Eclair. Ki lenne más… pedig már ezerszer elmagyaráztam neki, hogy… na mindegy, maradj itt majd én mindent, elintézek.
- Ne. Te maradj itt. Beszélnem kell vele.
- White, biztos vagy benne?
A lány kiment az előszobába. Eclair (már megint ^^) nagyon meglepődött, mikor megpillantotta.
- Nos, most vagy rossz helyre rontottam be és épp a mosásban össze ment ruháidat próbálod meg menteni, vagy Lumiere és Viola elkapott, hogy babázzanak veled.
- Nem, semmi ilyesmi. Blue válni akar.
- Ajjaj, azt hittem valami viccesebb dolog folyik itt.
Eclair közelebb lépett és átölelte a lányt.
- Én melletted vagyok. Elmondod mi miatt jutott erre az elhatározásra?
- Miattad.
- Micsoda? – Eclair megijedt – De hát miért? Csak nem hiszi, hogy van köztünk valami? Vagy nem hiszed, hogy van köztem és közte valami! Vagy nem hiszed, hogy van köztetek valami? Vagyis… áh, elvesztettem a fonalat. De ugye megmondtad neki, hogy nem?
- Képzelheted. Egy szót sem tudtam kinyögni.
- Ez nevetséges. Egyáltalán mit csináltam, ami miatt kiakadt?
- Te nem tettél semmit. Én… csókoltalak meg.
- Megcsókoltál? – Eclair megkönnyebbülten felnevetett – De hát az nem csók volt, hanem életmentés!
- Ő nem így hiszi .
Eclair ismét komolyabb hangszínt vett fel.
- És te, hogy érzed White?
White megremegett. Még Eclair is kérdőre akarja vonni őt.
- Én…- próbálta felitatni könnyeit.
A mondatot már nem tudta befejezni. Riasztottak az épületben. A három lány White, Eclair és Lumiere egyszerre rohantak ki.
- Nocsak Lumi, te is itt vagy? Vajon mi történhetett? – kérdezte Eclair miközben, előkapta a rúzsát és futás közben csíkot húzott a falon.
- A robotok visszajöttek – mondta White és egy hirtelen mozdulattal, felszakította a szoknyáját. Pontosabban Lumi szoknyáját. – Bocs, így szabadabban tudok mozogni. Majd veszünk neked másikat.
- Semmi gond.
Már látták mi a baj. A cyborgok valóban visszajöttek. White - nak igaza volt. Tweedledum és Dee már ott voltak, és játszva fegyverezték le a támadókat. White szemével keresett valakit. És megpillantotta. A földön feküdt vérbe fagyva.
- Blue!!! – keservesen felsikoltott – Eclair! – futás közben elkapta a lányt – Fogd meg a kezem, és bármi történjék, ne engedd el!
Eclair engedelmeskedett. Az egész csupán egy pillanat volt. White megállt a támadók előtt felemelte a kezét és olyan erőteret lökött előre, hogy a mechák apró darabjaikra robbantak szét, majd összecsuklott és négykézláb próbált eljutni Blue-hoz. Mindenki földbegyökerezett lábbal várta mi fog történni.
- Blue… Édesem…
Eclair csak nézte őket, majd ő is a földre ült és halkan sírni kezdett. Lumi azonnal odarohant. Mellette van a helye.
White megemelte a férje kezét, de amint elengedte, az élettelenül esett vissza a földre.
Megcsókolta.
- Mi a fenét csinál? – kérdezte Eclair.
- Minden energiáját át kell adnia, ha meg akarja menteni az életét.
- White, menj onnan, fejezd be ebbe bele, fogsz halni!
De White nem akart semmi mást meghallani csak Blue hangját. Még egyszer… utoljára…
- Még csak meg sem próbálta megvédeni magát. – Dee volt az. Letérdelt a lányok mellé. – Éppen a bátyámmal indultunk ebédelni, mikor találkoztunk vele. Levert volt, és nagyon szomorúnak tűnt. Gondoltam sétálni megy, hogy kiszellőztesse kicsit a fejét. Mikor, pedig rákérdeztem, hogy hol van White... Szinte oda köpte, mint a mérget, hogy kérdezd meg inkább Eclairt… Nem akartam tovább faggatózni, és nem is tudtam volna, mert megérkeztek ezek az átkozott robotok. Senki nem számított arra. Hogy vissza mernek jönni. Senki. Blue pedig… lehajtott fejjel eléjük sétált…
Eclairnek ez már sok volt. Neki rohant, hogy lerángassa a lányt Blue – ról. Lumiere azonban észnél volt, és visszatartotta.
- Lumi, kérlek, eressz el! White teljesen megőrült!
- Hagyd őt. Jól tudja mit tesz.
- Megöli magát.
- Nem… - Lumi szelíden Eclairhez bújt. – Megmenti annak az embernek az életét, akit a világon a legjobban szeret…
Így hát ők is csupán csendes szemlélőként figyelték az eseményeket.
White egy sóhajnyi időre felegyenesedett. Minden szeretetéve l, köszönetével, és bánatával a szemében a lányokra nézett. Eclair hang nélküli szavakat formált az ajkaival: “Kérlek… ne…”
White emlékül, egy angyali mosolyt küldött feléjük, Majd szemei lecsukódtak, és feje Blue mellkasára hullott.
5.
- Ec… Eclair… Te vagy az? – Az említett a kitárt ajtónak támaszkodott és egyszerre kémlelte a folyosón jövő – menőket, és a szobát.
- Szia White… Igen én vagyok az.
- Felébredt?! Végre! – Blue beviharzott az ajtón, és térdre vetette magát a betegágy mellett. – Jól éreztem. – Megfogta a lány kezét, és csókokkal borította el mindenütt. White hangosan nevetett. Teljesen rendbe jött.
- Ha gondoljátok én már itt sem vagyok…
- Ne, várj Eclair – Blue marasztalta. – Szeretném megköszönni amit…
-Ne, ne, ne! Meg ne próbáld! Mert a végén, még te is hálálkodni fogsz nekem, és folyton azt fogod hajtogatni, hogy mennyire nagyszer ű vagyok, amiben persze van némi igazság, és, hogy mennyire köszönöd és bla bla bla. Maradjunk csak annál, amiben megállapodtunk.
- Barátok?
- Barátok…
- Igazán aranyosak vagytok, de elmondaná valaki, hogy mi történt? – White felült az ágyában. – az utolsó, amire emlékszem, hogy megdobbant a szíved, és akkor megnyugodtam, hogy nem volt hiába. – Megszorította a férje kezét.
- Igen, vissza hoztál. Annak már több mint egy hete. Azóta felváltva őriztük az álmod, és vártuk, hogy felébredj. Éjszakákat beszélgettük át Eclairrel. Mindenről szó esett kötünk.
- Úgy érted… mindenről? –White kérdőn előbb Blue –ra, majd Eclairre nézett. – Mindenről?
Eclair bólintott. Az arca nyugodt volt, és kedvesen mosolygott.
- Nos nekem sajnos mennem kell. Magatokra hagylak. Sziasztok! – Majd elhagyta a szobát.
- Szia! Blue, gyere, ülj ide. – Blue felült az ágyra, White pedig az ölébe hajtotta a fejét. – Ami pedig történt, hogy én és…
- Megtörtént. Már a múlté. Én már elfelejtettem. Sok mindent megértettem ez alatt a pár nap alatt. A barátnőd megtanított, hogy a dolgokat nem jó csak a saját szemszögünkből figyelni. Gondolni kell a másikra is. Gondoltam rád. – A fiú érezte, hogy forró cseppek hullnak a kézfejére, White szeméből megeredtek a könnyek.
-Kérlek, ne sírj. Boldognak kellene lenned.
- Az vagyok. Tudod, hogy nagyon szeretlek?
-Nem…, nem tudom… Érzem.
Eclair becsukta maga mögött a gyengélkedő ajtaját. Egy pillanatra megállt, lehunyta a szemeit, vett egy mély levegőt, és amikor felnézett megpillantotta, az éppen távolodó partnerét.
-Hé Lumi! Lumiere, várj már meg!
Lu miere most sem pillantott hátra, csak megállt és bevárta barátnőjét:
- Eclair hányszor, mondjam még el neked, hogy a folyosókon nem illik rohangálni…
Vége
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
